Alumni Summit 2015 beszámoló

Ismét eltelt egy év, eljött a november és vele együtt az Alumni Summit is. A DOKK éves találkozójának szervezőgárdája torokba gombócot szorító érzéssel várta a november 10-i rendezvényt. Vajon hányan leszünk? Melyik évfolyam lesz a legaktívabb? Sikerül megmozgatni úgy a junior, mint a senior öregdiákjainkat? Beválik az új, nagyobb helyszín?

A 2014-es Summit tapasztalataiból táplálkozva újult erővel vágtunk neki az éves nagy rendezvényünk megszervezéséhez. A cél minden évben valami jobb, nagyobb, sikeresebb. Az évről-évre növekedő érdeklődésből tisztán láttuk, hogy a korábbi helyszínt „kinőttük”, kell valami új, izgalmas tér a lebonyolításhoz. Így esett a választás a csupán pár hónappal korábban megnyílt Nagyerdei Víztoronyra.

Az idei tematika a végzős hallgatók és a pályakezdők köré épült, hiszen nem titkolt célunk a kevésbé tapasztalt közgazdászkollégák munkaerőpiacra való kikerülésének segítése. Az elnökségi és a dékáni köszöntőt követően több, egymástól teljesen különböző karrier utat hallgathattunk meg három korábban végzett, mára már jelentős sikereket befutott öregdiákunktól: Kertész Balázs (cégtulajdonos, Szinapszis Kft.) a versenyszférában, Kun Ferenc (területi igazgató, MKB Bank) banki területen és Becsky András (igazgató, Debreceni Sportcentrum) önkormányzati területen eltöltött éveikről, küzdelmeikről és győzelmeikről meséltek igencsak szórakoztató tálalásban. Ezt követően Dr. Kövesdy Attila, a Big Four egyikének, a Deloitte-nak képviseletében vázolta fel a nemrégiben Debrecenbe települt irodájához kapcsolódó karrierlehetőségeket.

A szakmai sessiont követő rövid szünetben a megkezdődtek nagy egymásra találások, a karrierút választó csoportokhoz szervezett irányított beszélgetések ötletét lesöpörte a pályáról a spontán networking. Ki a fenti, ki a lenti szinten, de mindenképp egy pohár finom itallal a kézben nagyjából éjfélig folyt a beszélgetés, amit egy már-már hagyománnyá váló Inkognitó-buli követett.

A sikert mi sem bizonyítja jobban, hogy a rendezvény látogatottsága átlépte a 100 fős lélektani határt, valamint a DOKK 2015 támogató kitűzők megvásárlásából befolyt több, mint 60 000 Ft, mely összegből idén lehetőségünk lesz egy profi arculatot kialakítani a DOKK számára.

Annyi biztos, hogy DOKK tagsága a jövőben sem ül majd karba tett kézzel, reméljük, hogy egy-két éven belül újra nagyobb helyszínt kell keresnünk.

A DOKK elnökség nevében

Vékony Orsolya (2014)